Hírek 2019 március

Március a tavasz első hónapja. A természet megújulása is elkezdődik. Március 15 közeledtével, mivel már az idő is tavasziasra fordult , levettük a téli védőtakarást a Város makettról. Arra sétálva egyre többen megállnak, és fényképezkednek a szép napsütésben. Egy szép színfoltja lett a többi látnivalóval a térnek és Fonyódnak.
A megelőző számban örömmel adtunk számot, hogy két új tagjelöltünk van, most pedig kissé szomorúan, de sajnos két tagunktól kell elbúcsúzni. Saját akaratukból távoznak.
Már arról is adtunk hírt, hogy április 27- én országos egészségnapot szervez a LIONS Szövetség.
Akkor még nem tudtuk pontosan, hogy mi milyen eseménnyel veszünk részt. Minden klub kapott a Szövetségtől egy vércukor szint mérő műszert, és ezzel szeretnénk vércukor szint mérést végezni. Mégpedig 27-én reggel 8-10 óráig a Kulturális Központban. Ugyanitt Völcsei Judit stressz, és kiégettségi felmérést, tanácsadást tart igény szerint. Mindenkit szeretettel várunk mindkettőre.
A NEA-nál pályáztunk működési támogatásra, most várjuk a pozitív elbírálást.
Kérelmek is érkeztek. Tüzelőt vásároltunk egy családnak, ruhát gyerekeknek, és továbbra is étkezési díj térítések rendezésével is támogatunk családokat.
Fábián Lászlóné

Makett

Makett

Kategória: Egyéb | Hírek 2019 március bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2019 február

A januári cikkben örömmel tudósítottam, hogy a bálunk, és a ruhabörzénk jól sikerült. Folytathatjuk az arra rászorulók támogatását.
Mindjárt két hetedik osztályos tanuló sítáborozását finanszíroztuk. Folytatjuk az étkezési díjak fizetését.
Megszavaztunk, és át is utaltunk 100.000.-Ft-t a Pécsi- Normandia LIONS Clubnak az általuk üzemeltetett “Szülőszállás” támogatására. Óriási feladat a fenntartása. Mint értesültünk már sok fonyódi szülő vette igénybe.
A Kormányzóság április 27-re országos egészségnapot szervez, hol minden klub valamilyen rendezvénnyel részt vesz. Szűrő programmal, sportnappal, előadásokkal lehet nevezni. Mi majd a közösségi oldalakon tájékoztatjuk akit érdekel, hogy mivel nevezünk.
Úgy látszik, hogy tetszenek a tevékenységeink, mert jelenleg két tagjelöltünk is van.
Szeretettel várjuk, és fogadjuk Őket a LIONOK nagy családjába.
A képen egy régebbi egészségnap: gyerekeknek szemszűrés

Fábián Lászlóné

Gyerek szemszűrés

Kategória: Egyéb | Hírek 2019 február bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2019 január

Megtartottuk 2019. első taggyűlésünket. Most a másik adomány gyűjtő tevékenységünk volt a fő téma, mégpedig a hagyományos „Jótékonysági Bál”. Mindenki beszámolt, hogy az ezzel kapcsolatos vállalásait milyen hatékonysággal végezte el. Egy kicsit szkeptikusak voltunk a résztvevők tekintetében, de minden jó, ha a vége jó, és nagyon jó is lett.
Köszönet érte a tombola felajánlásokért, a pénzbeni adományokért, a finom vacsoráért, a kitűnő hangulatért amihez a FŐNIX zenekar nagyban hozzájárult.
Bálunkat megtisztelte Dr Chrabák László a Magyarországi LIONS Clubok Szövetségének Kormányzója, és felesége, valamint Régió elnökünk Dr Fehér Jánosné és férje.
Bálunk egyik kedves eseménye volt, hogy új tagot avathattunk Slezák János személyében. Igaz Ő már régebb óta hozzánk tartozik, de most hivatalossá is tettük.
A bál alkalmával Kormányzó Úr elismerő okleveleket adott át tagjaink munkájának elismerésére : Kapták: Buni Attiláné, Buni Attila,Kovács Tiborné, Péterdi Gabriella, Pintácsiné Ökrös Ágota. Fábián Lászlóné Kormányzói Emlékérmet kapott.

A mellékelt képen lelkes kis csapatunk, és vendégeink.

Fábián Lászlóné

Egész csapat

Kategória: Egyéb | Hírek 2019 január bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2018 November rendkívüli

Azzal kezdeném, hogy már értesültek a Facebook oldalunkról, a november
10-ére tervezett, és meghirdetett “Jótékonysági bált” technikai okok
miatt más időpontra tettük. Mégpedig 2019. január 19-én szeretnénk
megtartani. Azért esett erre az időpontra a választás, mivel ekkor nem
ütközik más rendezvénnyel. A bál előtt szeretnénk korábbi szponzorainkat
felkeresni egy kis támogatásárt a bál sikere érdekében. Előre is köszönjük.

Sajnos a német barátaink ide látogatása november első hétvégéjén
elmarad, egy szomorú esemény miatt, ugyanis az egyik barátunk W. Müller
hirtelen elhalálozott.

Másik adománygyűjtő tevékenységünk a ruhabörze. November hónapban
remélhetőleg sikerül megtartani. Jelenleg Németországban gyűjtik az
anyagot. Amint megfelelő mennyiségűt sikerül összeszedni, küldhetjük a
fuvarost érte. A börze helyét sikerült megtalálni a volt Pátria üzlet
tulajdonosa kölcsön adja térítés mentesen a börze idejére. Köszönjük a
felajánlást. Kérjük figyeljék a közösségi oldalakon hirdetésünket a
börze időpontjáról. A hely könnyen megközelíthető, és sokan támogatnak
bennünket, hogy segíteni lehessen az arra rászorulókat. Elsősorban a
gyerekeket segítjük továbbra is.

A képen Ő a bal oldali a képen Willi Müller.

Wolfhageni barátaink

Kategória: Egyéb | 2018 November rendkívüli bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2018 Október

Kis csapatunk megtartotta évnyitó első gyűlését a Kulturális Központban. Sajnos a lecsóparti technikai okok miatt elmaradt. Azért jól éreztük magunkat. Fontos dolgokat beszéltünk meg. Többek között a Jótékonysági bálunk időpontját is amit november 10-én szeretnénk tartani a Gimnázium aulájában, mint az már hagyomány is. Szeretettel hívunk, és várunk minden bálozni szerető Fonyódit, és nem Fonyódit, aki ezzel támogatja karitatív munkánkat. Szeretnénk a szokásos ruhabörzénket is megtartani. Egyenlőre helyet keresünk, mert sajnos a jól bejáratott Tungsram üdülőt lebontották. Reméljük, hogy hasonló jó helyet sikerül találni. Levelet kaptunk Wolfhagenből. Az ottani testvér klubunk néhány tagja szeretne meglátogatni bennünket november folyamán. Szeretettel várjuk Őket, hiszen nagyon sokat köszönhetünk nekik. A RUHAVÁSÁROKAT. A NEA pályázaton nyert működési támogatás – 200.000.- Ft- megérkezett a számlánkra. Folytatni tudjuk a támogatott tanulóink segítését. A mellékelt kép egy korábbi látogatáskor készült német barátainkkal.

Fábián Lászlóné.

Barátaink Wolfhagenből

Kategória: Egyéb | Hírek 2018 Október bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2018 Szeptember

A nyár végeztével nem csak az iskolában csengetnek be, hanem klubunk is
megkezdi a 2018-2019 LIONS évet.Még azért egy kicsit a nyárról. Augusztus 19-én a ” Mozdulj” Közhasznú
Egyesület 8-ik Balaton kerülő tandemes túrájának egyik állomása Fonyód
volt.
A túra mottója ” Kerékpár Lánc” volt. 20.000 km összegyűjtése volt a
cél, és az összesítés helye fonyódi piactéren egy kis felvonulással
volt. 19 km és ezer pár százat métert sikerült összegyűjteni.
Ezen a klubunkból páran részt vettünk. Ez megint az együttműködés jó
példája.
Folytatjuk az iskolás gyerekek természetbeni támogatását. A ”
Jótékonysági” bálunkat november 10-én szeretnénk megrendezni. Még
karácsony előtt a ruhavásárokat is megtartjuk. Egyenlőre helyet
keresünk, mivel a Tungsram mint lehetőség megszünt. A wolfhageni
testvér klubunk jelezte, hogy szeretnének meglátogatni bennünket még a
november folyamán.Szeretettel várjuk Őket.

A mellékelt képen a “Kerékpár Lánc” tandemes résztvevői a fonyódi piactéren.

Fábián Lászlóné
Kerékpárlánc

bty

bty

Kategória: Egyéb | Hírek 2018 Szeptember bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2018 nyár

Nyári szüneten voltunk, de ennek ellenére két nagyszerű dolog történt a klubunk életében.
Mindkettő nagyszerű összefogás kapcsán valósult meg.
Július 5-én egy napra vendégül láttunk 17 Kárpátaljai és Erdélyi gyereket,akik a pécsi Normandia klubnál töltöttek egy hetet. A vendéglátásba bekapcsolódott a balatonlellei klub is. Így a három klub összefogásával, és a fonyódi VÜSZ igazgatónőjének- Kristóf Györgynének- a segítségével egy nagyon szép napot tölthettek a Balatonon.
Július 20-án szintén a példás összefosnak köszönhetően megvalósult, és átadásra került a városunkat bemutató Városmakett, mely Stamler Lajos és Stamler Lili alkotása. Itt Fonyód Város Önkormányzata volt a partnerünk, és a kedves adakozó fonyódiak.
A kis ünnepséget a FOKI szervezte,a Konyha KFT közreműködésével.Köszönjük.
Nagy dolgokra lehetünk képesek, ha a cél érdekében megvalósul az önzetlen összefogás

Fábián Lászlóné.

kárpátaljai gyerekek

Kategória: Egyéb | Hírek 2018 nyár bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2018 június

Júniusban megtartottuk a LIONS év utolsó taggyűlését a Pocika Vendéglőben. Finom lila hagymás zsíros kenyér volt a menü. Marcsi ráadásul még sütit is sütött. Köszönjük .
Évzáró hangulatban hallgattuk meg Fábiáné Marika beszámolóját az eddig elvégzett munkáinkról. A teljesség igénye nélkül : Fogadtuk a Mozdulj Egyesület tandemeseit, élelmiszereket vásároltunk több családnak, segítettük a beiskolázást, ruhabörzét tartottunk, étkezési térítési díjakat fizettünk az iskolai év végéig, színházbérletet vettünk, szemüvegeket csináltattunk,számítástechnikai eszközt vásároltunk, erdei táborozás részvételi díját rendeztük, karácsonyra természetbeni támogatást adtunk, támogattuk az iskolák rendezvényeit, megrendeztük a jótékonysági bálunkat, pályáztunk NEA támogatásra , rehabilitációs eszközt vásároltunk. Elkészítettük a Városunk makettjét, amit mire az újság megjelenik a Dísztéren meg lehet tekinteni. Ezt a Város Önkormányzatával, és helyi Mecénások segítségével sikerült. Kérnénk, hogy minél többen nézzék meg, és ha elnyeri a tetszésüket akkor lehetőségeikhez mérten kérnénk a projektet támogatni.
Számlaszám: 11743095- 20027791 Városmakett megjegyzéssel.
Köszönjük.
Július – Augusztus hónapokban nyári szünetet tartunk. Érdemi munkánkat szeptember első hétfőjén kezdjük.

Fábián Lászlóné

Szám.techn. eszköz ált iskola

Kategória: Egyéb | Hírek 2018 június bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2018 május

Májusi közgyűlésünk örök témája a tisztújítás. A LIONS év július 01- től a következő év június 30-ig tart.
Minden évben meg kell újítani a tisztségviselők mandátumát. Az ide esztendőben a titkárunk személye változott. Tóth Szabolcsné Ági végzi a titkári teendőket. Köszönjük, hogy elfogadta a megbízást.
Másik fontos témája a májusi közgyűlésünknek az Éves pénzügyi beszámoló, mérleg, és az eredmény kimutatás elfogadása. Honlapunkon megtekinthető 2017 évi beszámoló.
Eredménnyel pályáztunk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnél,a NEA működés támogatási pályázatán. 207.000.-Ft-t nyertünk.
Sikerül egy tanulónak a szemüvegét megcsináltatni. Használja egészséggel.
Tagságunk egy része május 5-6-án sikeres kiránduláson vett részt, melyet közel egy évig terveztünk. Gyönyörű szép időnk volt. Zsámbék- Esztergom- Komárom- Mór- Fehérvárcsurgó volt az útvonal. Nagyon sok szép élménnyel gazdagodtunk.

Fábián Lászlóné

Kategória: Egyéb | Hírek 2018 május bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hírek 2018 Április

Mint a Város Polgáraiért Díj boldog tulajdonosa tartottuk az áprilisi taggyűlésünket. Tettük ezt azért is mert kiegészült a csapatunk hazatért a Buni házaspár a téli távollét után.
Megérkezett a Kormányzóság meghívója a 2018 évi éves Konvencióra, mely május 25-27-én lesz
Miskolcon. Klubunk két küldöttel képviseltetheti magát. Úgy határoztunk, hogy ezt most kihagyjuk
mert elég sokba kerül, mert ennek pénznek itthon is van helye.
Kérelem érkezett az Általános iskolából. A harmadik osztályos osztályfőnökök kérnek segítséget
három tanulónak a májusi erdei táborban való részvételre. Megszavaztuk a segítséget 30.000.-Ft-ot.
Nem csak mi adunk támogatást, hanem minket is támogatnak. Árokné Kozich Zsuzsanna a 10 ezer forintos Erzsébet utalványát ajánlotta fel. Kanizsay Gábor 50 ezer forinttal támogatta a “Városmakett” projektünket. Köszönjük.
Meghívást kaptunk a Tavaszi néptánc fesztiválra, hol szintén képviseljük klubunkat.

A mellékelt képen az a számítástechnikai eszköz látható, amit az iskolának vásároltunk.

Szám.techn. eszköz ált iskola

Kategória: Egyéb | Hírek 2018 Április bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva